Vas megye
   
 

Ősidők óta lakott terület. Szombathely már a római korban is létezett, Savaria néven. A város Felső-Pannonia igazgatási, kereskedelmi és vallási központja volt. A terület az 5. század első felében előbb hun, később gót, majd longobárd, a 6. század második felében avar, végül a 9. században frank uralom alá került. A magyar honfoglalás után gyepűvidék lett, ahol határőrnépek éltek. A középkori Magyar Királyságban a megye majdnem teljes területe Vas vármegyéhez tartozott, kivéve Csepreget és környékét, ami Sopron vármegye része volt. Határmenti helyzetéből adódóan már a 12. századtól kezdve szinte folyamatosan háborúskodások színtere volt. A török előrenyomulás elől menekülve a magyar, német és szlovén lakosság mellé a 16. században jelentős számú horvát népesség is letelepedett itt.
A trianoni békeszerződés után területe jelentősen módosult, de az elcsatolásokat megelőzően területén két de facto állam, a Vendvidéki Köztársaság és a Lajtabánság is létezett.

Vas megye területe 3336km2, amely az ország területének mindössze 3,58%-a ez alapján a harmadik legkisebb kiterjedésű megye az országban. Vas megye lakónépessége a 2001. évi népszámlálás előzetes adatai szerint 268.653 fő. Ez az ország népességének 2,63%-a, a Nyugat-Dunántúli Régió népességének pedig 26,82%-át teszi ki.
Településrendszer
Vas megye településhálózatának legfőbb jellemzője aprófalvas jellege. A megyében összesen 216 település van. Ez az ország településeinek 6,9%-a; a régió településeinek 33,3%-a. Sajátos település struktúráját jellemzi, hogy 216 településéből 127-ben alacsonyabb a lakosság száma, mint 500. Ez a települések 59%-át teszi ki. A meglehetősen elaprózódott település struktúra és magas település sűrűség jele a magas, 100km2 területre jutó településszám (6,5/100km2), ami közel kétszerese az országos értéknek (3,4/100km2).
A megye urbanizáltsági fokára jellemző, hogy a lakosság 56,2%-a él városokban, ez mintegy 7 százalékponttal alacsonyabb érték, mint az országos átlag. Kistérségi szinten is jelentősek a különbségek: markánsan kiemelkedik a Szombathelyi kistérség 72,1%-kal; az Őrségben, Őriszentpéteri kistérségben pedig város híján ez az érték 0%.
A kilenc városi rangú település egyike sem éri el a 100 ezer fős lakosság számot, egyedül Szombathely lélekszáma haladja meg az 50 ezer főt (81 228 fő 2000-ben), további négy város (Sárvár, Körmend, Celldömölk, Kőszeg) lakosságszáma több, mint 10 000 fő. Szentgotthárd népessége majdnem eléri ezt az értéket (9001 fő 2000-ben). Vasváron, Csepregen és Répcelakon a lakosság nem éri el az 5000-es lélekszámot sem.
A megyében jelenleg kilenc statisztikai kistérség található. Kistérségekben erősen eltérő a települések abszolút száma. A legtöbb település a Szombathelyi kistérségben van (40) a legkevesebb (15) pedig a Szentgotthárdi és a Kőszegi kistérségekben. Relatív értelemben nincs ilyen nagy különbség a kistérségek között. Jellemzően a Sárvári kistérségben az átlagosnál alacsonyabb, míg a Csepregi kistérségben azt jóval meghaladó településsűrűséget találunk.

 

/Forrás: wikipedia.org, valamint vasmegye.hu/